Ugrás a fő tartalomra

OHRA állványcsarnokok Az épület és tároló-rendszer kombinációja

Tanácsadás

Kombinált megoldást jelentő állványcsarnokok

Az OHRA állványcsarnokok tökéletes módon egyesítik az épületet és a tárolórendszert. A hagyományos csarnoképítéssel ellentétben az állványrendszerek oszlopai a tároló-rendszerben betöltött funkciójuk mellett a csarnoktető tartószerkezetét is képezik, és igény szerint az állványcsarnok oldalfalainak rögzítésére is szolgálnak. Így az állványokkal berendezett hagyományos csarnokokkal összehasonlítva jelentős költségelőnyt nyújtanak.

Állványcsarnok OHRA állványokkal minden igényhez

Az állványcsarnokok karos vagy raklapos állványok felhasználásával is megvalósíthatók. Sőt a tartószerkezetet a két állványtípus kombinációja is képezheti. A használattól és az igényektől függően az állványcsarnokok kivitelezése lehet nyitott vagy zárt is. A zárt állványcsarnokok teljesen burkoltak, és ajtókkal vagy szekcionált kapukkal vannak felszerelve. Az állványcsarnok tetejének és falainak kivitelezésére számos lehetőség áll rendelkezésre. Tetőfedéshez pl. trapézlemezek vagy polikarbonát lapok használhatók. A tartószerkezet igény szerint lehet félnyereg- vagy nyeregtető. Falburkoláshoz trapézlemezeket, palánkfalakat vagy szendvicspaneleket használunk. Az OHRA állványok számos különböző kivitel és csarnoktípus megvalósítását teszik lehetővé.

OHRA állványcsarnokok – Előnyök

  • Az épület és az állványok kombinációja
  • Nagy fesztávolságokat biztosító, erős acélprofil tartószerkezet
  • Több hely, nagyobb rugalmasság és jelentősen előnyösebb költségek
  • A megrendelő általi hozzájárulás is lehetséges, pl. a tetőfedésnél
  • Több mint 1000 megvalósított állványcsarnok biztosította tapasztalat
  • A profilok meghatározása, a rajzok és a szerelési tervek elkészítése is a szolgáltatásaink részét képezik
  • A jóváhagyáshoz szükséges statikai számítást is biztosítani tudjuk
  • Tartozékok széles választéka az egyedi kialakításhoz
  • A vállalati arculat figyelembevétele a tető és a fal színének kiválasztásánál

Karosállvány-csarnokok

Ennél a csarnoktípusnál a karos állványok függőleges oszlopai fent a tető formájától függő szögben vannak levágva, és lemezekkel vagy szelementartókkal vannak ellátva. Erre épül a karosállvány csarnok tetőszerkezete. Falburkoláshoz trapézlemezek, ISO hangszigetelő lapok vagy időjárási behatások ellen védő rendszerek szerelhetők az állvány hátoldalára.

OHRA állvány-csarnok – Robusztus tárolási megoldás

A karosállvány-csarnokok oszlopai melegen hengerelt IPE acélprofilokból készülnek. Ezek jelentős teherbíró képességgel rendelkeznek, és rendkívül rugalmasak. A követelményektől és a csarnok használatától függően az állványok oszlopait megfelelően előkészítjük a tető felszereléséhez és megtámasztásához. Az állványcsarnokok rendszerint félnyereg- vagy nyeregtetővel épülnek. Az oszlopok lyukasztott hátoldala ugyanakkor az állványcsarnok falburkolatának felvételére is szolgál. Az OHRA igény szerint esővíz-elvezető rendszerrel is felszereli a tetőt. Ezáltal teljeskörűen felszerelt karosállványcsarnokot biztosítunk egyetlen kézből.

OHRA karosállványcsarnokok – Előnyök

  • Szálanyag és helyigényes árucikkek időjárástól védett tárolása
  • Statikailag igazoltan nagy teherbírású IPE profilok
  • Költségcsökkentés, helytakarékosság és rugalmasság
  • Az ügyfél általi hozzájárulás is lehetséges
  • Különböző tetőformák, a telek adottságainak és az esővíz elvezetésének függvényében

Raklaposállvány-csarnokok

A karosállvány csarnokokhoz hasonlóan a raklapos állványok melegen hengerelt U profilokból készült oszlopai tartják a tető- és a falszerkezet terhét. A tető kivitelezéséhez az állványok oszlopait fent ferde szögben levágjuk, majd összekötjük a tetőprofilokkal. A földrajzi viszonyok függvényében figyelembe vesszük a helyi hó- és szélterheléseket, valamint pl. földrengéseknek kitett övezetekben a talajra történő optimális rögzítést is.

OHRA állványcsarnok – Igény szerinti kivitelben

A raklaposállvány csarnokok készülhetnek nyitott vagy teljesen zárt csarnokként, ajtókkal és kapukkal együtt is. A raklapos állványok lyukasztott profiljai ugyanakkor az állványcsarnok falburkolatának felvételére is szolgálnak. Igény szerint az OHRA nem csak a falburkolatokat, hanem a tetőfedést és az esővíz elvezető rendszert is el tudja készíteni.

OHRA raklaposállványcsarnokok – Előnyök

  • Költségkímélő tárolási megoldás a hagyományos csarnoképítéssel összehasonlítva
  • A megrendelő által kivitelezhető tetőfedés és falburkolás költségmegtakarítást jelenthet
  • A profilok meghatározása, a rajzok és a szerelési tervek elkészítése is szolgáltatásaink körébe tartoznak
  • Tanácsadás, tervezés, gyártás és szerelés ugyanattól a vállalattól
  • Tartozékok széles választéka az egyedi kialakításhoz

Tartozékok állványcsarnokokhoz

Az OHRA állványcsarnokhoz igénytől függően számos tartozékot kínálunk. Ide tartoznak a különböző falburkolatok, pl. a trapézlemezek vagy hangszigetelő lapok, illetve a tetőfedéshez használt különböző anyagok is, pl. a polikarbonát lapok, a füstelszívást is beleértve. Kínálunk továbbá különböző, az időjárási behatások ellen védő rendszereket, például hálókat vagy redőnyöket is.

Állványcsarnok referenciáink

DEG Koblenz
DEG Butzbach
Descamps
Hagebau Bolay
Schneider Baucentrum
DEG Butzbach

DEG Butzbach

2.800 folyóméternyi tárolószint szerelése két hét alatt

Sikertörténetre

Descamps

Descamps

Überdachung einer "Drive-In-Zone" mit zusätzlicher Lagermöglichkeit.

Sikertörténetre

Hagebau Bolay

Hagebau Bolay

A Stuttgart közelében, Rutesheimben található Hagebaucentrum Bolay új raktárat épített kertészeti és parkosítási termékei tárolására az OHRA karos és raklapos állványaival. 

Sikertörténetre

Schneider Baucentrum

Schneider Baucentrum

A Schneider vállalatcsoport régóta működő bruckmühli hagebaumarkt üzletét magánszemélyek és szakemberek számára szakkereskedéssé bővítette: Az állványcsarnok, a fedett külső állványok, a fűtött csarnok, valamint a csarnok és a külső raktár közti forgalmi sáv mind az OHRA révén valósultak meg, beleértve az olyan tartozékokat is, mint az ajtók és kapuk és a projekthez szükséges statikai számítások. A csarnok állványcsarnokká alakítása, amelyben a karos és raklapos állványok a tető és a falak tartószerkezeteként szolgálnak, lerövidíti a projekt-időtartamot és jelentős költségelőnyökkel jár.

Sikertörténetre